Mese egy világról

Egyszer régen,tán oly régen,hogy az időt megelőző

jövőképben történt ,nem tudom,nem emlékszem,

csupán dereng előttem,hogy létezett egy olyan

világ,mely tökély volt a maga teljességében,készségében.

Kész volt arra,hogy szabad folyást engedjen képzeletének,

hogy eljátssza isteni szerepét,hogy színre vigye a változás

játékát,a dialektikát.

Hogy e jelenség mitől nyerte valóságát,nem tudja senki,

elképzelhetetlen,több ,mint elgondolható,mégis megkísérli

az ember,hátha megszüli egyszer képzelete;belecsíp a

"fenekébe",

mert eredendően érzi,hogy itt és most van valami,ami

beragyogja  emelvénye ösvényét,az isteni színjáték

létterét.

Hogy ki Ő,vagy miféle teremtés,kit nem teremtett senki

soha,

mit nem mozdított semmi soha,csak Ő tudhatja.

E szavak rendíthetetlen hatását hordozza a

"szél"megannyi

ember sanyarú sorsát látva,mégis azt mondom,nem

tudom,

talán természetünk elmond mindent,de nem halljuk,talán

egész környezetünk ezt tükrözi,mégsem látunk semmit.

Ám ennek ellenére a mindenkori ember örök kérdése

marad,hogy

mitől van a világ.Mert egyszerűen érez valamit,egy olyan

szövetséget,melyet Ő alkotott,s alkot most is az idők

végezetéig,s azon túl is.Talán azért nem érhető

tetten,mert

folyton tetten érjük.Talán megingathatatlan elvként költi

világát,másként nem is létezik.Talán...

Mégis elgondolom ,itt van köztünk,itt lélegzik halhatatlan

elve,

bennem érezteti a késztetést ,hogy elgondolhassam végre.

De mást is mesél...

Gondolatainkon átszövődik világa,nem elég Rá gondolni,

mert ez lesz tehetetlenségünk melegágya.Többet mond,

többet minden szónál, mégsem beszél,regélünk mi

helyette

épp eleget,s annál is többet.Így  késsük le az Egészet.

Vagy "túlhaladva" Rajta "túléljük"Őt,minden pillanatát.

Csak mert elképzelem,hogy hét fejem van,nem leszek

sárkány,sem fejedelem.Pedig az vagyok minden percben.

És mégsem,ha Őt hallgatom,s aszerint cselekszem.

Szépségében ott a betű,s annak első mozdulata;

minden elem érte feszül ,mégsem bírja,oly nehéz a súlya.

Csúfsága lesz annak "fénye",ki a többet szomjúhozza;

érdeme szerint merítkezik ,természete ezt kívánja.

Őstengerek határtalan mezsgyéjén szántja sorsát

az,ki "szóvá" alakulván önnön jelentését keresi,mert

azt hiszi,hogy saját létét teremti.Pedig nem.

Csak lubickol a Semmiben.Talán szándékában állt

változni?

A kérdés értelmetlen,ott,hol minden Ő,az Isten,hol minden

Róla szól,csupán "hallgatnom kell",mást nem kér tőlem,

s megnyílik világa előttem.