Történelmi háttér 

Mióta csak "magánál van" az ember,dobog szívében a ritmus.Az őskori törzseknél a hang mágikus erejébe vetett hit uralkodik.Szertartásaikon szerves egészet alkot a mozgás,a beszéd,az ének és a ritmus.Már ekkor olyan tudatállapotba kerülnek ,"kivetkőznek magukból az emberek",mellyel segítik céljuk/vadászat,harc,szerelmi- és gúnydalok sikere/elérése érdekében a hit tárgyát,a mágikus erőt magukból előhívni,s ez az elképzelés a későbbiekben sem változik,csupán más módszereket alkalmaznak hozzá. Ami mégis közös bennük,és a mai napig meghatározza sikerüket, nem más,mint a teljes átélés vibráló ereje,enélkül nincs igazi alkotás,életre hívás az élet egyetlen területén sem.Ókorban a zenei élet szélesebb horizonton virágzik,jellemző hangszereket a hárfa,líra,fuvola oboa,dob s ezek más-más rokonai jelentik.A keletiek zenei felfogása a nyugati emberekétől vallásukból,szokásaikból kifolyólag eltérő vonásokat mutat;sőt ahány nép,annyiféle muzsikát,dallamvilágot ismerünk a mai napig;mégis azonos törekvéssel ,hitbuzgalommal keresik a számukra tökéletes hangzásbeli harmóniát.E folyamatban,természetesen, gazdagodik,s fejlődik izlésviláguk,mely új irányzatok,stílusok kialakulásához vezet az idők folyamán.E fejlődéshez igen nagy segédkezet nyújtanak a görögök,kik nevelési célzattal,a szépség legérzékletesebb formájaként használják a zenét.Platón és Arisztotelész egyaránt azt vallja,hogy a jól nevelt,erényekben gazdag erkölcsű ember múzikosz,azaz művelt ember.Tehát kihagyhatatlan szerepet játszik életükben a dallamok harmóniája,melyet leginkább kitharán,a héthúrú lírán szólaltatnak meg a nemes lelkű művészek.Az "ellentábort" a szenvedélyes Dionüszosz-kultuszt kísérő kettős síp,az auolosz képviseli.Az Etruszkoknál ugyanúgy megvannak ezek a hangszerek, az életük szinte minden mozzanatához társul zene.A rómaiak mindig is alárendelt szerepet tulajdonítottak e művészeti megnyilvánulásnak,merthogy náluk nem nagyon jelent többet  a muzsika szeretete annál,minthogy elismerik azokat,kik rangon művelik,s kísérnek velemindenféle/színházi,cirkuszi,utcai,katonai , szertartási stb./eseményeket .Tehát megállapítható az a tény,hogy a nyugati kultúra övezetén belül,a zene inkább a kísérő jelleget magára öltő hangszeres muzsikusokra összpontosít.Ezzel szemben keleten az emberi hangé ,az énekesé a főszerep,ő irányítja a zenészeket.Keleten a meditatív dallamvilágnak,a meditációk során,akár kimódolt,akár rögtönzött formában előadott szerzeménynek nagyon nagy jelentőséget tulajdonítanak. E kiemelt szerepét máig magán viseli.S mivel kelet kultúrája,minden nehézségek ellenére, eléri Európát,nem csoda,hogy a zene világára is oly nagy hatást mér,különösen a 60-as évek második felében.De utazzunk még vissza az időben ,egészen a középkor hajnaláig,mikor is Nagy Szent Gergely pápa összegyűjti az addig kialakult nyugati latin dallamkincset,s rendszerezi azokat.Ezért is nevezik el őket neve nyomán gregoriánnak.Jellemzői:a hitből fakadó hangulat,egyetértés.Szívvel-lélekkel éneklik.Zeneirodalomban az első nagy áttörést a többszólamúság/polifónia/kialakulása jelenti a XI-XII. században.Bár a liturgiákon kap hangsúlyt,úgy mint a gregorián,és hű szolgaként alázattal kíséri a kereszténység egyházát,a szólamok párhuzamos egymás mellett haladásával lényeges előrelépést  mutat a hangok harmóniáját illetően.Ennek fejlettebb változata a reneszánsz humanistáinak fejéből pattan ki;a szólamok úgy kapcsolódnak össze,mint ahogy a vízszintes irányban haladó szálak fonódnak egymásba,s válnak színes köteggé.Tudjuk,hogy a reneszánsz embere világias eszméket vall;a szellem,az egyéniség,a virtuozitás lehetőségeit keresi,s találja meg a zenében,ahelyett,hogy továbbra is alárendelné magát az egyház egyre inkább fojtogató légkörének.Elfordul tőle,s az antik eszmékre építi"új művészetét".Úgy véli,hogy az antik szellemiség hátára támaszkodva messzebb ellát majd-így is történik. Létrejön a polifónia -12 szólamban is- függőlegesen szerkesztett változata,melynek virtuóz mestere Giovanni Palestrina .Az emberi hangot újra tisztelni kezdik,s az "alkosd meg önmagad"elképzelés útján megszületik a madrigál/eredetileg pásztorének/ és  a chanson mint lírai költemény.A reneszánszt követő barokk korban a zenei műveltség hihetetlen magas fokot ér el;a kontrasztok,fokozások,hangutánzások érzéki hatása növeli a zene élvezetét,jelentős szerephez jut az emberi érzés és a szöveg minősége.Nem lepődünk meg ezután,hogy olyan irányzatok bukkannak a felszínre,s hódítják meg a műkedvelő emberek szívét,mint az opera,a concerto,az oratórium ,vagy éppen a szvit.Kiemelkedő mesterei közül elég ,ha csak Johann Sebastian Bach és Antonio Vivaldi nevét említjük meg,s mindjárt világos képzetet alkotunk arról,mily elemi erővel hat a 60-as évek zenei világára a barokk.De ha az öltözködési szokásokat nézzük csupán -a reneszánsszal karöltve- rögtön nyomon követhetjük befolyását az általunk jól ismert Beatles és a hozzájuk hasonlók viseletén.Persze, e befolyást tovább erősíti a rendezett harmóniamenetet követő klasszicizmus,a meglepő,szokatlan harmóniákra,virtuóz vokális szólamokra,instrumentális hangsúlyra törekvő romantika és az impresszionizmusnál fellelhető akkordok festői jellege.Tovább nem fokozhatom,hiszen ekkorra már kialakulnak azok a stílusjegyek,melyek pompás színbe öltöztetik a 60 -as évek dallamvilágát.Díszítő elemként kísérik a ma már klasszikusnak nevezendő könnyűzenei alkotásokat.A keletről jövő hatások a lassan nyugatra és az USÁ-ba gyűrűzés eredménye nyomán erősödnek meg e zenei korszak második felében.Eme globális ötvöződés folyománya,lüktető élete szüli meg az akkori világ elemi erővel ható változását -nem csak a zenében- melynek jelenségét a XXI.század elején is érezzük,s figyelemmel kísérjük,ha tetszik,ha nem - attól függ,mely mozzanatokra összpontosítunk. A következő fejezetben a 60-as évek számomra oly jelentős,és szerintem zseniális dalszerzőiről,előadó művészeiről fogok írni - nem pár sorban.