Harmatba takaróztak már
a nedves falak,
dideregtek a nagy csendben,
a tagbaszakadt felhők alatt,
mikor elindult,
s a lombtalan tájba tűnt
egész alakja;
csak én álltam mozdulatlan
a hideg,esőverte kövön,
mint a bálvány fagyos lábakkal,
csak én éreztem,
ahogy elnyeli őt a láthatár,
ahogy vele megy mindenem,
minden,ami számomra öröm,
s magamra hagy üres vágyakkal.