Elveszek
Elveszek;
csontig hatol a vágy,s lesz feledésem,
ha látni horizontodon,
'mint fátyolos szelek
kergetnek sűrű naplementét;
ízekre szed,bűnbe ver szenvedésem,
ha kitárja sötét szárnyait alkonyod,
s arcomra festi fürkésző szemét,
míg gyászomban a nem holt elit
lomhán kereszteden feszít.
Elveszek;
bíbor felhőd zuhanó völgyein utolér,
mi lelkemben mély tengerszem,
s hamuszürke derűdön tükröződik
égszínű holdja,míg a félénk csöndben
virágot hajt tavaszom,
s a gyönyör fullánkjait,mint gondozatlan
kertem éretlen gyümölcseit
könnyed szóval magára nem hagyom,
mert ,lássuk be,öregszem.
|