Tudom...

Nem tudok nem gondolni arra,hogy az elgondolhatatlan gondolat létezik.Nem lehet nem elgondolni a gondolattalan gondolat gond nélküli létét.

Ha tudom,hogy a nem tudható tudat tudatja tudhatatlan tudatát azáltal,hogy tudhatatlan tudata mint mindennek legalapvetőbb léte öröktől fogva ontja az önmagáról nem tudható tudat tényét,azaz sok-tudatszerű fényét,melyet – nem meglepő módon – öntudatnak hív az öntudatra ébredt éntudat,mely a nem tudható tudat létezése által tud csak a nem megkülönböztetni nem tudás tudatában tudatosan létezni,akkor meg tudja különböztetni a nem tudhatót a tudhatótól,tehát nem lehet,hogy ne létezzen az,ami a megkülönböztetni tudás képességét belém írta...

Tehát tudok arról,hogy van,mert meg tudom különböztetni őt mástól,s ez csak úgy lehet,ha ő is létezik. Viszont nem tudom a tudhatatlan tudatot a tudható tudat szintjén elgondolni,hiszen nem tudható,s ami nem tudható,arról nem lehet élettapasztalatom sem. Az éntudat mozgásában fejlődik ki az az intelligibilis szféra,mely világra hozhatja a nem tudható tudat tudatát saját tudatunkban,de ez még nem jelenti azt,hogy teljes tudatában vagyunk annak,ami tudhatatlan. Mégis tudom a megkülönböztetni tudás erejénél fogva,hogy létezik – többet nem tudok róla:leírni nem tudom.

Csak annyit tudok arról,ami nem tudható,hogy nem tudható. Léte nem elgondolhatatlan,mert a megkülönböztető gondolat objektív szemléletében mint objektív idea megjelenik előttünk. Meg kell,hogy jelenjen,nem léte lehetetlen,hiszen ha nem lenne,akkor nem tudnám elgondolni mástól,azaz az elgondolható tudat lététől való különbségét sem...

Léte szükségszerűségét a számunkra nem tudható tudat önmaga számára tudható valósága alapozza meg. A gondolatnak csak gondolat marad,a létezésnek pedig valóság. De a tudat nemcsak gondolat,hanem életet igenlő akarat,egy olyan energia,mely világát átfogni kész eltökéltséggel halad önmaga felé. A gondolat ereje önmagában kevés a megismeréshez,kell a gondolattér, melyben szabadon mozoghat.

E szükségszerű tér nélkül nem valósul meg semmi,nélküle nincs létezés.E tér,más szavakkal űr,üresség vagy akár csend,ha teljesen elmerülünk benne, a tudhatót és a nem tudható tudatszintet eggyé varázsolja bennünk.

Megszűnik,mi különbség volt eddig,lényegét veszti az azonosság tudata is,mert túllépett már rajta,tehát a megkülönböztetni nem tudás és tudás szintéziséből előlépő léttudat veszi át a létezés szerepét.

Gondolat nélkül elvontan szemléli önmaga egészét:a gondolat itt már a létező valóság. Nem lehet nem teremtő módon elgondolni azt,amit el akarok gondolni,ezért szabadságom teljes tudatában tudok csak úgy gondolkodni,hogy önmagam tudata egész, ép vagy sértetlen,azaz egészséges maradjon.

Tehát tudom,hogy önmegvalósulásommal nem lehet nem elgondolni az egyébként ,a nem megvalósult tudat számára még elgondolhatatlan tudatot úgy,hogy látom lelki szemeimmel,elvontan létező valóságát.

Tudom,hogy tudhatom...