Tiszt(a)lappal

Nem gondoltam volna,hogy elfajulnak

dolgaim – pedig kevesen okoznak gondot...

Mivel alig vannak – még annál is kevesebben;

Pedig azt hittem nyugodt éjszakákra

lelek e sivár – betonba bélelt – életben...

De hogy mekkorát tévedtem!Veszem észre!

Valószínű az én hibám,hogy nem érdekelnek

a megszokott fordulatok,s hogy szemen

köp a dohos hangulat,mely majd szétmarja

omlékony életem vastagnak látszó falait,

de nem érdekel már,csurig vagyok,

olyannyira hülyét kapok,hogy

legszívesebben unásba halnék,csak ne kelljen

viselnem ezt az idétlen ismétlődést.

Mindig ugyanaz!Sehol nem lelem az eredeti

hangot,mindenhol s -kor 'COVER' a helyzet.

Befedi az egész univerzumot.

Talán nem figyeltem eléggé,vagy rohanok

felette,s nem látom Őt,mely többet érdemelne,

minthogy egyéb legyen. Biztos épp sírok,

mikor röhögnöm kéne – most is ezt teszem,

elvégre...

Az átkozottak!Mint pl. ezek a mekegő rímek is

itt - meg a fejemben - állandóan !

Vagy azok a röhejes gesztusjegyek,melyek -

érthető módon – röhejes gondolatokat fednek.

Agysorvasztó hullámtörmelékek,szürkén

pofámba égnek,s hamut szórnak Rád,az

egyszeri fényre,mely Jézus lámpása volt egykor -

számomra már a semmi,sajnos.

Még egy darabig sem,csupán romhalmaz

a földeken,mi képes az Elsőt orrom elől

elhazudni,hogy továbblopja mások

fülébe,nehogy megsántuljanak,mielőtt

kigyógyulnának belőle...

Tehát hiába minden,nem látlak téged,

hisz jómagam sem látom azt,mi lát és szemlél;

s mégis látlak,mert minden más lyukat fúr

a felszínre,lecsapódik,mint a pára,s lesz

belőlem nyom,mi te is vagy,s nem csak más;

ezért mondom,hogy látlak,te szamár...!

Az vagy,ami áramlik benned,mert örvényed

széle a külvilág színe,s beleolvad kincse,

mit mélyéről hord a szél – ismerlek idegen,

nem vagy messze...

De közel sem;tisztes távolból nézlek,mint

objektív képet,mint a világ objektív

leképezését,melynek szubjektív mása,az

univerzum reproduktív koanja én magam

vagyok...

Te ragyogó Isten!

Unom a hosszú huzavonát,lassú barangolásod,

természeted elhajló szirmait,s lennék

inkább semmid,hajlékony üzenet zárt helyen,

hol magában tart a sötét,s óv ritka fényedtől.

Hogy írmagja se maradjon,ki vagyok,

tégy mindenek fölé,emelj ki a tömegből,

hogy ne lásson többé senki sem...!!!