Pro Deo – Probitas II.

Isten omniperfectum,nincs meg benne

a hiány,hiányzik belőle a hiány...

tehát megvan benne az,ami hiányként

nincs,azaz a hiány – kész a paradoxon;

vagy csak egy feloldható apória?!

A perfectio veszélyes szó,magába

foglal mindent – infinitas divina;

a paradoxonok léte is azt bizonyítja,

hogy nem szenved hiányt semmiben,

nincs korlátja – omniperfectio...

Mikor azt mondom,hiányzik belőle

valami,tökéletességét csorbítom,

viszont mikor a valami maga a hiány,

s ez hiányzik,akkor a semmi hiányzik,

azaz nem hiányzik semmi sem,

így tökéletessége teljes marad;

Tökéletes,mert hiánytalan,minden

szempontból korlátlan,így a hiány

hiányának megléte nem mást bizonyít,

minthogy Isten a feltételesség felett

áll,nem részesül semmiben,viszont az,

ami feltételes, részesedik Istenben...

A hiány csak oly közegben érhető

tetten,ahol valami feltételhez kötött,

mint ahogy maga a valami is feltétele

a semminek;a hiányról is azért tudok,

mert feltételezem a hiánytalanság

meglétét – a hiányból következtetek

a hiánytalanság létére;viszonyuk

mégsem egyenértékű,nem azonos

mértékben rendelődnek egymás

mellé,mivel az ,ami tökéletes,

mértéken felüli is egyben,azaz ahol

a hiány fennáll,ott a korlátolt lét

uralkodik,tehát minden véges és

halandó;ehhez nem idomul az,

ami végtelen és halhatatlan,

ám fordítva igen...

Minden,aminek van nemléte,

részt vállal a felette álló lét

energiájából – cseppnyi mulandóság

a végtelen óceánban...

A nemlét - lét kettőssége mint logikai

alap,s a belőle származó bonyolultabb

egységek mint a létezők végtelenbe

futó rendszere azért vannak,mert

a végtelen egyszerűség – simplicitas -

végtelenségénél fogva ugyan nem

engedi meg,hogy önmaga részekre

tagolódjon,ill. hogy véges

alkotóelemekből álljon,

de mivel feltétlen,azaz nem függ egy

feltételtől sem,viszont nemlét sem

lehet,önmagát nem szüntetheti meg,

megengedi,ill.szabadon engedi azon

gondolatait,mellyel megteremti

létezőit,s létezőiben önmaga

hiányának részlegességét – tudnak

Istenről - a nemlétből létbe váltó

fejlődés lehetőségét,így szemlélheti

önmagát végtelen közvetlenségével;

mindezt szabad akarattal teszi...

Ugyanis a tökéletes szabadság nem

függ attól,hogy nem tudja önmagát

elpusztítani;mivel semmi sem tudja

elpusztítani önmagát teljesen,tehát

szükségszerűsége is tökéletes,

ezzel védelmezi magát az önpusztítás

lehetőségétől;ez egy olyan nemtudás,

mellyel tudását a másság fölé helyezi,

ám úgy,hogy abszolutizálni mégsem

tudja – mégis tökéletes,hiszen

tudása nem lehetne az,ha lehetőség

nyílna arra,hogy ne legyen;

úgy élne,hogy függne a haláltól – ez

esetében lehetetlen...

Az abszolút semmiből sosem lesz

valami,pláne,abszolút valami;

az abszolút szabadság sem engedi

meg az abszolút kellés szükségét;

így tehát megállapítható,hogy Isten

nem lehet abban az értelemben

abszolút,hogy mindenek feletti,mert

önmaga felett nem lehet;

e lehetetlenség sem abszolút,mert

akkor önmaga sem létezhetne,

merthogy léte általa lehetetlen volna...

Viszont tökéletes,és csakis így lehet

tökéletes;azáltal,hogy bírja a

tökéletes hiányt,tud hiánytalanul élni,

mindenek felett dönteni;tudom,

megfogalmazhatatlan Isten maga,

nem lehet egy fogalmat sem úgy reá

akasztani,hogy átfogja teljességét,

de ez is pontosan azt bizonyítja,

hogy egyedül ő tökéletes – ember

nem lehet soha...