Virágok
Apró virágok,
szemmel nem látható,
picinyke világok,
ti álmokba szédült alakzók,
kik csillagszirteken
az éroszi ködben úszva
lelkesültök idelenn,
s ifjú szívem mélyén
halandó képzelgések
közt alkottok isteni ideákat,
a jelen magasán,
hol ábrándok csüggnek
végeláthatatlan hosszban,
s lubickolnak a vágyak,
mint lidércek a kísértetjárta
otthonokban,
ti vagytok az egyetlen,
a reménykeltők sugallma,
kik égbe kiáltva igyekvő terhemet
felemelhettek az időtlenbe,
fel a hiányzók közé,fel a rendbe,
hol héroszi fények ölelkeznek,
hol nem létezik hamis képzet,
s nem él meg a rossz,
csak a jó van.
|