Bogárszemed nap-tiszta fénye,
éjben is csillogó arany lelked,
mindjárt elégek a vágytól,
elégek tebenned;
te,szőke tájnak gyilkos árnya,
bár szeretőm vagy,
s ujjaim vékony testeden ring’nak,
Istennek hála,
sugaraid csúcsán felvirrad a gond,
csak szomorú csókod pihen rajtam,
sírdogál az alvó szélben,
csak te maradtál meg a sápadt hold
e kietlen vidéken…
|