Csendben
Egykor a mozdulatlanság tengerében világok ébredtek
Örök-ségük fehér leplén,s most is élednek valahol az univerzum
láthatatlan féltekén.Láthatalanul szórják mindenfelé magjukat,
s belőlük látható életek sarjadnak.Világtalan képzet árnya vetül
elmém tompa fényére,hogy emlékezzek,feledvén a "régmúltakat"
örök-új csendre ébreszti jelen-ségem, az egész világ sejtjeimre
tapad.Felismertek!"Tapogatva"számolom mélybe ható lépteim,vakítanak
még az újdonsült fények.Mi lehet ez?Belémrobbant egy világ/os/ képzet?
Frissen meszelt falat látok.Az elme vastag homlokzatán mászkálok
le és fel,vagy az eredendő tűzben porlad éppen mázolt felszíne?
Nem tudom,elvették erejét a gondolatok;az elme gőgje uralkodik.
Megsejtett igazságom romjain heverő emlékek integetnek felém;
minden porcikámmal rájuk telepszem,de hiába minden, vagy épp
ezért,láthatatlan köddé foszlottak a búcsú mezején.Már megint
lekéstem önmagam---majd legközelebb!
.
|