Faintly blowing
/Freak/
...halvány sugarú rezzenéstelen
világod romba dőlni látszik,langy
fuvallatod az utolsó virágod,
erőtlenül fekszik,egyre halkul
tündér lelked,s már magába fordult
létféltésből is magánvalóját védi
azzal,hogy szellemét visszafojtva
új világot teremtsen valahol másutt;
különös valóságod a szellem
elvont fészkén villan – még
egyszer,s utoljára,ugyan bizarr
hullámokon jut előképe a jövőbe,
látni vélem – érzem – létérzetemből
fakadó képességgel,mint vagy velem,
s hogyan éled bimbód vesztve a
fejlődés kiirthatatlan útját;
megőrző lényed teljén nyílik új
életed,fény hátán utazó lépteid
építik mélyen fekvő fogalmaid,
miközben újhodó gondolatok
szélsebes értéke mértékét betöltve
levegőért kapkod,s kellő időben
megalkotja saját valóságát;
már látom e valóság igaz színeit,
úgyhogy ne félj,még találkozunk,
valahol másutt,nem itt,s nem is
most,ez biztos;ne félj,veled maradok,
míg a világ fel nem égeti léte
arany szőnyegét,míg vagyok,s
lehetek hullám az örök tenger
felszínén;ne sírj,álmaid kozmikus
méreteket ölt,s belefoglalta új
egyéniséged,nem foszlanak semmivé
a porrá őrölt szilánkok,átlényegülni
képes töredékeiden lovagolsz
eredetlen szellemünk végtelenjében;
Így tehát,kérlek, ne izgulj,csak hunyd le
szemed,s álmodj tovább,Kedvesem...!
|