Nem-semmi
Egyszer régen,nagyon régen,
még az univerzum túlfele előtt,
s azon is túl,volt valami,amiről
nem mondhatok semmit,mi
kimondhatatlanul csengett
a hallatlan halhatatlan fülek
előtti csendnek,mozdulatlan
szavalt a szem-telen sötét
nélküli világtalannak,a
nem-semminek;vajon hová tűnt,
mi nem tűnhet,mert időtlenül
áll a mozgás előtt,s nem felel,
felelni nincs mire,hisz ő a 'mi'
s a összes,mely válasz a semmire;
legenda övezi,régi korok üzennek,
élmény lehetett,emlékbe kövült
hagyaték – nem semmi;
kihámozni a lehetetlent lehetetlen,
megérteni,mielőtt felfognám,
vagy akár azután,értelmetlen,
mert nem érteni,hanem érzékelni
„kell”,mit enged a kellő pillanat;
de nem állok meg a Szókratészként
megjelenő Platón szerinti tudás
előtt,hanem a vég nélkülivé
engedett érző létemmel egyesülő
felettes elemek,a láthatatlan s
érzéklettelen létlegek sűrűjébe
süllyedek,s felfogom azt,
mit nem lehet;ennyi volt a belém
szült prehisztorikus révület,velem
maradt,érzületté dagadt
mély-élmény,merthogy ennyit sem
mondott,tagadhatatlan prioritását
bizonyítja mérhetetlen benyomása,
melynek másodlagos képmása,
képzete alkotta mély képzeletem;
nem semmi,annyi szent;nem-semmi
az egyetlen Szent;mindenben egy,
s egyben minden,ezért több,mint
egy,s kevesebb a többnél,több,
mint semmi,s kevesebb a valaminél,
csakhogy,mit mantrázott annak
ideje előtt,dallamokra „szakadt”
egye;egyetlen szabadsága,hogy
maradhat egyként érzülete,melynek
másodlagos képzete – különben -
hogy különösek vagyunk,azaz
mások,mint a többiek;az Egy
elsődleges háttérélménye okán
mindez;
már mióta e létalap,létezetten,
s nem lép a létezők felé egy
szóval sem,illetve szótlan kér,
hogy járjak utána én -
ha nem hiszed,járj utána te is
- nem-semmi,az tény!
|