Létfolyam
Árhullám...távoli nézetből kicsi voltán
a hab képtelen szenvvel spriccel,
fékeveszett lendületből ugrik légnemű
szemébe,s közben zúg a zene,hangorkán
döbbent szívemen,mellbe döf elfeledett
múltam; „De szeretem!” érzéssel úgy
szégyenlem,hisz elmúlt,s nem tudom,
voltam-e ott,mikor született,mikor gyengéd
virágán az új kihasadt,s fényfoltos coltjától
haltak ki zajos csillagok;Istenem,de rég
volt;ha igaz,ha nem,ezt súgja a szél,s hozza
felém fölém magasodva,míg törékeny
létemre semmisülten prüszköl az ár,
s emlékképeim megtörik a felejtést;
tócsába folyt láncok dűlnek erőtlen savóként
enyészetük heveny mélyére;
ennyiben maradtak habcsókos cseppjeim,
így,a múlttal szembesülve,s regélnek psyché
zenét,mely lelkembe fagyott didergő énem
egyetlen pillére,s marad is az - talán örökre...
Veszem belé,s leszek az övé,ha elröppen
az idő,s tova a lepke,virágok hullnak,s fejek,
szédülnek meg éltünk illatán,illanó harmat
mosolyog magában,tudja,milyen voltam,
azelőtt,míg azelőttöm éltem,azóta sem látott;
nem voltam magamnál, nem is láthatott,
én sem láttam,vak voltam;hogy maradtam
volna az,kifordult volna belőlem,mi átok,
s nem zavarna,mert most is zenél,éneke
halkan csilingel,s egyre jobban hallom,
torzul árral szemben átkom;legyen,végre,
ákombákom – hehehe,oh,yeah,I'm dead...
|