Sípolnak a pontok
Hangok csúsznak le görbén
a pontok peremére,s beesteledett
közepük mentén zuhannak formába;
betűkre ütött eredetük süketít,
hangjuk hidegen rezeg ujjaim
végén,írást fogadnak,de megölnek,
mielőtt betűimbe rohannak...
Villámok zúznak,agyam
eszetlen ködsála véd a didergés
vágytalan huhogásától,s mégsem
lesz vacsorám;vagy szállnak
a fellegek,a zöld színű örömhegyek,
hogy rohamtalan kullogásukkal
feszítsék még ködös ujjongásom;
jól érzem magam,kit érdekel
a vacsora!
Pontok sípolnak,nem kell nekik
a tér,csak surrogják a végtelent,
rész nem vállalnak,mert nincs
osztójuk,osztatlan öröm sem
övezi őket,hisz senki sem
ért hangjukon,csak a
süket csend sípol,
süketít folyton,
mint lételem...
|