Isten rendű hajlatok
épülnek szemeid zöld jegén,
s ha csak rád nézek,
belém mar,darabokra tép
a látvány,
bár tétova lépteim nem állhatják
fagyos képzeted,
megindul alattam a föld,
s összedőlnek a percek,
szilánkosra törnek sorai,
s megszokott életem romokban hever.
Nem fogom e zajtalan éhséget,
hullaszagú csendjén csüggő
szépséged,
nem értem azt az űrt sem,
mely közénk szakadt,
s távolodik szüntelen;
s a remény,hogy rád találok
a szakadékba hullik
- kér magának utat
végtelen.
|